Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ROMA ÉLETMÓD

A lakósátor és a kocsi

Még amikor a cigányok vándoroltak, nélkülözhetetlen volt számukra a ló és a sátor. Egy-egy kumpánia legfeljebb 20-30 kocsiból állt. A férfiak lovakkal és ipari munkával foglalkoznak a nők családot gondozták és élelem megszerzéséről gondoskodtak. A legokosabb ember volt a kumpánia vezetője. Ő döntött a család, a közösség vitás ügyeiben és többnyire ő volt a vajda is.

A vándorló cigányok bódés, sátoros kocsival, ekhós szekérrel közlekedtek. Ott állítottak fel sátrat, ahol sok volt a tüzelő és a beszerezhető élelem. a gazdagabbaknak díszesebb kocsijuk volt és állatbőrből készült sátruk volt, ami sosem ázott át. Voltak akik a kocsiban maradtak a lovaknak meg lombsátort állítottak.

A vándorlást csak jó időben folytatták. Amikor közeledett az ősz, erdő mellett húzódtak meg, hogy kiteleljenek. Voltak olyanok, akik akkor sátrat vertek, hogy a lovak is elfértek bennük. Középen volt egy lyuk, ahol a füst kiszállott. A tűz éjjel-nappal égett. A dunnák tollal voltak kitömve, így sosem fáztak éjjel.

A kocsiban csak nyáron jó időben tartózkodtak. A szegényebb romák sátra a kocsirúd volt, egyszerű háromszögű sátor, a gazdagabbaknak 8 oszlop tartotta, rajta gerendák. A sátrak környékét mindig körülárkolták, ne folyjék sátorba.

Leginkább a lombsátort használták. Négy oszlopot kellett a földbe szúrni, tetejére gerendát tettek, leveles ágakkal terítették hézagmentesen. A tetejére még nádat vagy napraforgót tettek, amit éppen találtak. Oldala pokróccal volt fedve, a füstnek itt is volt kis nyílás. Hasonlót építettek a lovaknak is. Néha be is drótozták és kitámasztották az oldalát.

Régebbi építkezési módok

A vándorlások korlátozása miatt már kezdték elhagyni a sátorozást, kezdtek átállni szilárdabb épületekre, sőt kisebb jószágot is tartottak már. Azonban azokat nem falukban, hanem erdőszéleken. Innen származik az elnevezés: putri. Ez nem más, mint földbe vájt vagy sárból, vályogból rakott nyomorúságos lakás. Ezek kicsit voltak, büdösek, penészesek tehát egészségtelenek. Egy két helyégből álltak, ahol 8-10 tagú család is lakott, egész cigány telepet alkottak. Szép lassan eljutottak a vályogvetéshez, ami később megélhetésüket biztosította, rengetegen igényelték az efféle házakat.

 

Viseletük

A cigányság viselete semmiképpen sem rongyokból állott. Még a szegényebb rétegekben is bizonyos viseletbeli gazdagságot mutatnak. Bár több helyen asszimilálódtak a környezethez, a legjellemzőbb öltözetük, a színes, rikító tarka-barka ruhák,de volt hogy pénzeket is aggattak magukra, ha alkalmuk volt rá. Ezek, amik megkülönböztették őket leginkább a többi emberhez képest.

A falusi romákra volt egy-két nagyon jellemző öltözet, amit Erdős Kamill neves romológus jegyzett le, hogy tarka, színes ruhákat hordanak, szegezett szoknyát, akár kettőt vagy hármat is egymás felett. Régebben a nők hajába apró pénzérmék vagy kagylók voltak befonva. Díszes, színes fémgombokkal volt kivarrva a zsebük. Ebben a zsebben tartották a pipát és a dohányt, plusz aprópénzt, tűt és cérnát. Esős időben a nők felső szoknyájukat felkapták és magukra terítették. Nemcsak a nők öltözködtek nagyon színesen, hanem ugyanez volt jellemző a férfiakra is. Minden egyes ruhájukat, amit vettek, vagy kaptak, kiegészítették más anyagokkal is. Persze ezek a kiegészítők, szintén rikító színűek voltak. A férfiak kimondottan szerették a sárga vagy vörös csizmát.

Említettem, hogy a különbözőségük ellenére, is hasonlítottak a környező emberek ruhájára, de még az sem volt soha ugyanolyan, mert folyton alakították kedvük szerint.

A viselethez hozzátartozott régebben az oláh cigányok asszonyai fejkendőt hordtak, nem láthatták hajadon fővel a férfiak.

Az ékszerek, díszek szerepe nemcsak a megjelenést hivatott szolgálni, hanem szerencsét is hoztak. Ha valamelyik férfi fülbevalót hordott, az a főnökök avagy vajdák megkülönböztető jele volt.

A hagyományos táncöltözékük viszont nem az ő sajátos viseletük, azt egy másik nép kultúrájából őrizték meg.

 

 

Oktatásról

Magyarország csatlakozott az ENSZ Gyermekek Jogaira Vonatkozó 1959. évi Nyilatkozatához, elismerte az oktatáshoz való emberi jogot. Az Egyezmény tervezetének 16. cikkelye kimondja: “ a fizikailag, szellemileg, társadalmilag hátrányos helyzetben lévő gyermekeknek az adott helyzet által megkívánt különleges oktatást kell biztosítani. Ez egy eléggé könnyen értelmezhető mondat. Viszont külön a kisebbségi oktatással azért érdemes foglalkozni, mert az oktatás a romák problémáinak egy olyan területét képviseli, amelynek meg nem tárgyalt része hosszú a romákat sújtó, több hátrányt felhalmozó probléma következik. Ez jelenti az iskolázottságot, munkahely keresést, családi, jogi és életforma adekvált müködését.

Ha valaki iskolázatlan, nem fog munkahelyet találni, vagy ha talál is, keveset keres, ergo elszegényedik, szétesik a család és kriminalitás alakul ki és persze diszkirimnációval jár együtt. A statisztika azt mutatja, hogy a felsőfokú végzettségű és általános iskolai papirral rendelkezők kereseti különbözete csupán 35 %-os volt még 1973-ban, mára már több, mint 50 %-ot tesz ki és ez vrhatóan nőni fog. A kereslet megnőtt a magasabb végzettségű emberek iránt, az alacsonyab képesítésűeknek visznont lement az „értékük”. Az adatok némileg javultak, hiszen 30 évvel ezelőtt még 87 % nem fejezte be az általános iskolát, ma már közel 50 %-uk végigjárja, de nem mennek tovább, szinte elenyésző az adat a felsőfokú végzettségüek körében.

Ez egyelőre nem fog nőni, hiszen a befogadó középiskolák már figyelembe veszik, hogy milyenek az családi körülményeik a tanulni vágyóknak, és mérlegelik, vajon megéri-e őket is felvenni az iskolába. így statisztika alapján a romáknak 50 %-kal kevesebb esélyük van a továbbtanulásra.

 

Beilleszkedések

Elsőként megemlíteném, hogy nem minden romára vonatkozik, nem sztereotípia. Ez a cikk az olyan sajátos hagyományokat követő romákra vonatkozik, akik nem asszimilálódtak teljesen vagy nem akartak. Nem arról van szó, hogy rosszúl nelvelnék a gyereket, hanem egyszerűen más a követelményrendszerük.

Első ok: nincs szigorú napirend, mind az étekzés és munka egyénire szabott. Ebbe belenőni és iskolába kerülni, ott abszolút betartani az órarendet, igen nehéz lehet.

Második ok: jót tenni a gyermekkel, pontosan azt jelenti, hogy mindent amit kívánnak megadnak nekik, nem kényszeítik a kicsiket semmire, amíg nem szólnak. Ezzel a gond, hogy így nem alakul ki az önkontroll és a késleltetés érzése, kimarad a gyerek életéből a dackorszak és a leválási szorongás. Ez viszont mind elengedhetetlen egy iskolához. Kimarad a jutalmazás-büntetés, a modellkövetésre építenek. A későbiekben, amint ráébrednek származásukra zárkozottabbak és kezelhetetlenebbek lesznek, amit fogoz a családban betöltött serdülőkor nélküli szerep, hiszen már 11-12 évesen kisfelnőttként kezelik őket.

Másfajta alkalmazkodást doloznak ki a személyiségfejlődésük közben. Arra sarkalják őket, hogy a fiuk rámenősek, ügyesek, furfangosak legyenek, a lnyok pedig szépek és rendesek, ezen felül mindannyian összetartóak. A romaegyerek inkább hallgatnak a szülőkre, mint az iskolára. Vélemyük alapján, az iskola nem vállalhatja át a nevelét a szülőtől, csak a felkészítésben vállalhat szerepet. Amíg a szülők is rossz élménnyel fejezik be az iskolát és nem tartják rentábilisnak a gyermekük képzését, addig nem lesz semmilyen változás. Igaz, sokan azt mondják, ők alakalmazkodjanak hozzánk, de többen azt vallják, hozzana k létre önnáló módszerekkel kifejeztten őket oktató iskolarendszert, ami jobban képessé tenné őket a megfelelő társadalmi elvárások könnyebb elfogadásában, ezzel elismernék őket, mint más szubkultúrából származó egyéneket.

Ez talán majd egyszer be fog következni, hiszen a szociális helyzetük miatt a gyerekeknek gyakran kell segíteni otthon, ami kimaradást jelent. Egyelőre még nem találtak ki jobb módszert, de reméljük lassan kikristályosodik, mit kell tenünk a probléma elkerülésének érdekében.

 

Táplálkozási szokások

Talán az egyik legváltozatosabb táplálkozási szokás a romáké, hiszen a másfél évezredes vándorlás alatt mindig átvettek valamennyit az adott nép vagy ország gasztronómiai szokásaiból. Persze alapvetően a sátras életmód persze befolyásolta, ezáltal különböző módszerek jöttek létre e téren. Sajnos csak történelmi foszlányaink vannak ezek ismertetésére.

A legegyszerűbb dologgal kezdeném. Nyáron a sátor előtt főztek, télen a sátor közepén volt elhelyezve a három lábon álló bogrács. A bográcsot, az állványt, a tepsit és a fakanalat mind maguk készítették. A fatálat és a húsvágó deszkát teknős cigányoktól vettek a vásárokban. A hasított tésztát és a levél tésztát saját kézzel készítették, húsdaráló hiányában maguk szeletelték fel a húst is.

Ibolyás és rózsás étkészletet használtak, lakodalmakkor magas ezüstpoharakat, még az evőeszköz is ilyenkor ezüstből volt.

Letelepedésükkor is megőrizték a porcelán és üvegtálakat, melyek presztízsértékűnek számítottak. A italkészlet is lenyűgöző, a letelepedetteknél, azonban csak ünnepekkor vették le a polcról, addig díszítő funkciót töltöttek be. A feketekávé elterjedésével a kávéskészletek is szerepet kaptak.

A vándorló életmódjuk miatt egytálételekre specializálódtak. Zöldségféléket, húsos, vagy hús nélküli leveseket készítettek. A főtt húsok mindig szerepet kaptak, túlsúlyba kerültek, tésztafélékkel vagy kenyér hiányában bokolyit sütöttek mellé. Ünnepekor rétes és kalács volt a legnépszerűbb.

A második világháború után bővült az ételeik köre, sült húst fogyasztottak burgonyával.

Az alapanyagok megszerzése a faluból faluba történő kereskedelem határozta meg, liszt, tojás, zsír sonkaszalonna,tök krumpli, kukorica, út menti gyümölcsösfák. Szívesen ettek sündisznót és ürgét is. Vágóhidaknál belsőségeket, pacalt vásároltak.

A letelepedés rendszeres jövedelemhez juttatta őket, állatokat kezdtek tartani, libákat, sertéseket. Cukor tartalmú ételek nem nagyon fogyasztottak, így ép fogazatuk és vékonyabb testalkattal rendelkeztek, mint az országos átlag.

A vándorlások során nem alakult ki rendszeres étkezés, reggel nem ettek, csak délelőtt és az asszonyok is kora délután kezdtek főzni, ugyanis addig beszerzést folytattak. Az egymásrautaltság mutatja, hogy ha valamelyiküknek nem sikerült aznap élelmiszert szerezni, az kisegítették.

Az étkezések helye nem változott. Előbb a férfiak ettek, utána az asszonyok és a maradékból a gyerekek. Az ünnepekről sosem hiányzik a káposzta, tyúkpörköltrétes vagy kalács. A Szokások cikkemben bőven kapott helyet a lakomák és ünnepek gasztronómiája. Mára sokan átvették a magyar konyha jellegzetességeit, de saját ételeiknek neveket adtak: cigány pecsenye, cigány káposzta, cigány saláta, cigány tök.

Ezek közül biztosan találkoztak többen is, most már tudják, hogy az elnevezés nem véletlen és hagyományos ételeik valóban érdekesnek számítanak.